Fedezd fel!

Fazekas Mihály (1766–1828)

huszár főhadnagy, költő, botanikus, botanikus, egyházi és városi tisztségviselő

Dr. Kovács Ilona: Fazekas Mihály. In: Debreceni végrendeletek gyűjteménye. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 44. Debrecen, 2018.

Óh mely nagy az oly ember boldogsága,
Kinek igazán gyűlt minden jószága,
Ki híven jár a magáé körül.
És a hamisan jöttnek nem örül.
Boldog, aki az álnok nyereségre
Átkot mer kérni, felnézvén az égre,
És kinek jó lelkiismérete
Útján mégyen szüntelen élete.

(A református énekeskönyv számára Fazekas Mihály által írt 150. dicséret első versszaka.)

Fazekas Mihály költőt, botanikust a Debreceni Református Egyház anyakönyvének tanúsága alapján 1766. január 6-án keresztelték meg. Apja, Fazekas Mihály állatorvos és gyógykovács, édesanyja Nagy Mária volt. A Fazekas család a 16. század végéről származó régi nemes família. A nemességszerző Fazekas István „miskolczi” előnévvel 1593-ban nyerte címerét: a kék mezőben hármas zöld dombról kiemelkedő egyszarvú, melynek háta mögött egy kéve búza látszik. A pajzs fölötti sisak koronájából tigris emelkedik ki, első két lábával, egy szőlőfürtökkel megrakott szőlőtőt tartva.

Fazekas középfokú tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban végezte, 1779-ben fejezte be a gimnázium 6. osztályát. Már gimnáziumi évei alatt elkezdett franciául, később pedig németül tanulni. 1781 áprilisában a Kollégium hallgatói közé lépett, tógát öltött, azonban egy év múlva elhagyta a kollégiumot, és felcsapott katonának. Ezt követően 1782-től 1796-ig tizennégy éven keresztül katonaként szolgált. Előbb Galíciában, majd 1788-tól II. József császár seregében, a török elleni háborúban harcolt, 1789-ben hadnaggyá léptették elő. 1790-ben, Moldvában az osztrák-török-orosz háborúban, később 1793 – 96 között pedig a francia háborúban vett részt.

1796-ban, mint nyugalmazott főhadnagy tért haza Debrecenbe, végleg búcsút intett a kalandos katonaéletnek. Szülővárosába visszatérve az apjáról rámaradt Várad utcai ősi házban élt, amely még a költő nagyapja, legidősebb Fazekas Mihály szerzeménye volt. A módos debreceni cívisház az utcafrontról mélyen benyúló hosszú telken épült, a Várad utcai részen feküdt a lakóház és egy kisebb ház, udvarral, istállókkal, ólakkal. A telek hátsó részén volt Fazekas kedves, versekben is megénekelt „kis kertje”, hat nagy virágággyal, s egy kis „mulatóházzal”, afféle filagóriával. Kertészkedett, gazdálkodott a Szepesen lévő szántóföldjén és a bánki kaszálóján, gyönyörködött kertjének kedves virágaiban, és ápolgatta ritka növényeit. Legfőbb örömét az jelentette, ha a lugasban üldögélve egy kancsó jankai bor mellett elbeszélgethetett jó barátaival, különösen Csokonaival.

A város közéletében is aktív szerepet vállalt, 1807-ben esküdtté választották, 1809-ben pedig a polgárkatonaság felállításakor, az egykori huszártisztet tették meg a lovaszászlóalj egyik kapitányának. Tagja lett az állandó tűzbizottságnak, a zálogbirtokok ügyében kiküldött bizottságnak, és 1806-ban megválasztották adópénztárosnak is. 1807-től a Kollégium pénztárosa is volt, nagy lelkiismeretességgel és ügyszeretettel gondozta a főiskola pénzügyeit. A Debreceni Református Egyház megbízásából 1808-tól Fazekas intézte az 1802-ben leégett és elpusztult Szent András templom helyén épülő Nagytemplom építkezési ügyeit. Az 1802-es szörnyű tűzvész nyomán támadt érzéseit a „Megégett Nagytemplom falai közt serkent gondolatok” című versében örökítette meg:

„Oh esedezzetek istenünknél
Értünk, dicsőült lelkek! E hamvain
Szent templomodnak mennyei jó Atyánk,
Halld meg uram! Könyörülj hazámon!
Add vissza közénk a szeretet tüzét,
Mely szíveinkből mind kialudt vele,
Hadd légyen e szent hely, midőn majd
Helyre fog állni, dicsőbb amannál.”

Fazekas Mihály legnépszerűbb munkáját, a Ludas Matyit 1804-ben írta, és először 1815-ben, Bécsben jelent meg névtelenül, kalózkiadásban. 1819-ben indította el a Debreceni Kalendáriomot, melyet haláláig szerkesztett. 1826-ban egy csillagászati művet is kiadott a „Tsillagórát”, melynek útmutatásai alapján az ember tiszta éjjeleken a csillagok állásából meghatározhatja az idő múlását. Közben hangulatos költeményeket is írt pl. Hortobágyi dal, Nyári esti dal, azonban versei összegyűjtve csak halála után, 1836-ban jelentek meg Lovász Imre kiadásában.

Kálvinista emberként, nevét a reformátusok énekeskönyvében is megörökítette. Az 1810-ben először kinyomtatott és száz évig használt „Közönséges isteni tiszteletre rendelt énekeskönyvben” a 127. dicséretet (az újabb énekeskönyvben 150. dicséret): „Óh mily nagy az oly ember boldogsága, kinek igazán gyűlt minden jószága” Fazekas írta, melyet még ma is énekelnek a kálvinista templomokban.

Fazekas Mihály már iskolásként élénk érdeklődést mutatott a botanika iránt, később pedig legfőbb szenvedélyévé vált. Várad utcai háza mögött elterülő nagy kertjét valóságos füvészkertté alakította át. 1807. március 21-én jelent meg Debrecenben a sógorával, Diószegi Sámuel debreceni prédikátorral közös korszakalkotó munkája, a Magyar Füvészkönyv. A vaskos kötetben a nagy természettudós, Linné „Systema vegetabilium” című munkáját alapul véve, 669 növényt írtak le, számos új magyar növényelnevezést alkotva. Fazekas egykori lakóházának helyét a Piac utca 58. szám alatt, 1898-ban a Csokonai Kör domborműves emléktáblával jelölte meg. A Füvészkönyv kiadásának százéves évfordulóján, 1907-ben pedig, Somogyi Sándor alkotásában a szerzőket ábrázoló szobor felállításával emlékeztek a nevezetes mű megjelenésére.

Fazekas Mihály először 1823. június 9-én végrendelkezett, azonban első testamentumának szövege nem maradt fenn. 1828. február 22-én a halála előtti napon, remegő kézzel írta alá az utolsó akaratát tartalmazó végrendeletét.

Fazekas Mihály 1828. február 23-án délelőtt 9 órakor, 63 éves korában, szárazbetegségben hunyt el. Temetésén Budai Ézsaiás püspök prédikált, „és a nemes tanuló ifjúság, s városunkban minden renden lévő elöljárói s alattvalói szomorúan kísérték ki ezen ritka nagy embert, aki akár lángeszére, s mély tudományára, akár Fabriciusi tántoríthatatlan karakterére nézve megérdemli, hogy a két Magyar Haza kevés választottjai között helyet foglaljon.” (MNL OL A2199 0405.)

Végrendelet (részlet)

„Alól írt adom tudtára mindeneknek, akiknek illik, hogy én érezvén testem alkotmányának, mind az eltőlt idők számától, mind a rajta keresztül ment nyavalyák súlyától származott elgyengülését, s gondolóra vévén éltem végpontjának bizonytalanságát, s azon terheket és nyomorúságot, melyek addig engemet érhetnek. Figyelemmel lévén végre arra, hogy kevés vagyonkáim, nevezetesen mezei gazdaságom, melynek gyarapítására nem kevés költségeket, és munkákat tettem, el ne pusztuljanak, valamint arra is, hogy b. e. Fazekas Mária, néhai T. Diószegi Sámuelné testvérem maradéki, ősi házunkból, a köztünk még az 1814-dik esztendőben végbe ment osztály szerént, kielégítődhessenek. Ezen tekintetektől vezéreltetvén, ép elmével tészem ezen jól megfontolt végső testamentomi rendelésemet.

1-ör A Szepesen lévő 15 nyilasból álló tanyámat, minden épületekkel, marhákkal, javításokkal, s egész gazdasági készületekkel, mint önnön keresményeimet hagyom említett b. e. Fazekas Mária, néhai T. Diószegi Sámuel özvegye, kedves testvérem Zsuzsánna leányának, s férjének Karap Sándornak a Ns Hajdúkerület főjegyzőjének, s általok az ő gyermekeiknek.

2-or Szinte úgy nékik hagyom az ősi házunkban, mely a feljebb érdeklett osztálylevél szerént, az 1811-diki nagy égés előtt való állapotjában 4000 ezüstforintba lett osztály tárgyává, s melyben én magam költségén, sok bővítést és szaporítást tettem. Mindazt, amivel ezen ház a kitett 4000 forint summánál többet ér, mint magam szerzeményét, mind pedig a háznál, s házban találtató, úgy ingó-bingó, mint ingatlan fekvő, nemkülönben a házhoz tartozó, s azzal járó javaimat e következendő terheknek magokra vállalása mellett.

1-ör A házból, a néhai Diószeginé kedves húgomat illető részből, a Diószegi successorokat [örökösöket] amikor kívánják, halálom után pedig az engemet illető ősi részből, mind a Diószegi, mind a Komáromi successorokat azon mérték szerént, mely osztálylevelünkben megállapíttatott elégítsék ki.

2-or Minthogy a contributionális perceptori [adóbevételi] számadásaim revíziója sok időkre nyúlhatik, ami nehézség az én terhemre felsőbb helyekről azokra hárulna, azokat is eligazítani, és kifizetni kötelességeknek esmérjék.

3-or Ami még a most is kezem alatt levő, a Ns. Kollégiumhoz tartozó fundatiókat [alapítványokat] illeti, minthogy azokat 14 esztendő elforgása alatt fizetés nélkül a házamnál adminisztráltam, az azokért való fizetésre anélkül is már a Venerabilis Superintendentia [tiszteletes püspökség] által kirendelt T. deputatio [küldöttség] által relatio [jelentés] tétetődött, de hogy ha a számadásaim megvizsgálása után olyan nehézségek adnák magokat elő, melyeket fizetni kellene, azt a Venerabilis Superintendentia által meghatározandó fizetésemből teljesítsék, ellenkező esetben az egész summát, ha addig is halálom történne, nekik által adom.

4-er Gondoskodjanak híven, mint jó atyafiak, igaz barátok, és érzékeny emberek, az én személyes szükségeim felől, melyek kevesek ugyan, de még is a gyengeség nevekedésével, s a nyavalyák szaporodásával kedvetlenekké lehetnek. Gondoskodjanak, minthogy hivatalomról, s azzal járó fizetésemről lemondani kéntelen vagyok, élelmemről, ruházásomról, lehető orvosoltatásomról tisztességesen. Gondoskodjanak végre ezen gazdaság folytatásáról, és mind munkájokkal, mind költségekkel való gyarapításáról.

5-ör Mind egészségembe, mind betegségembe hűségesen gondomat viselő gazdaasszonyomat, Osvát Jánosnét holtig pártfogások alá ajánlom.

6-or Ha a többi testvérek, ezáltal magokat megsértetteknek éreznék, azoknak kielégítését, az ő jó testvéri szívekre és szeretetekre bízom.

Kérem alázatosan a Tekéntetes Nemes Tanácsot, hogy gyakran nevezett legatariusaimat, [örököseimet] holtom után polgárságra felvenni méltóztassanak.

Melynek is helybe hagyását, és rendeléseimnek megerősítését, a Tettes Nemes Tanácstól alázatosan kérem. Debrecenben 1828. februarius 22-ik napján.

E. Fazekas Mihály m. p.”

„A tekintetes nemes tanácshoz esküdt Fazekas Mihály uram által 21. Febr. 1828. béadott és sub NB ide zárt instantiájára [kérelmére] kiküldődvén, délutáni két óra után elmentünk említett esküdt uram házához, akit gyengélkedő állapotban ugyan, de ép és józan elmével találtunk, és minekutána velünk huzamos ideig józan és ép elmével beszélgetett volna, előmutatván ezen bépecsételt írást, és kezünkbe adván, hallató szóval előttünk declarálta [kijelentette], hogy ebben a bépecsételt írásban foglaltatik testamentomi rendelése. Azért ezt, mint általa tett testamentomát a tekintetes nemes tanácsba a szokott mód szerént adnánk be. Mi is azért ezen bépecsételt írást kezünkhöz vévén elhoztuk, és ezt, mint emlétett esküdt uramnak előttünk tett declarációja szerént testamentomát ezennel a Tettes Ns Tanácsba praesentáljuk [benyújtjuk, beadjuk]. Debr. 21. Febr. 1828.

Rakovszky Dániel szenátor m. p.

E Csató István m. p.”

A 200 éves „Magyar Füvész Könyv”

Dr. Mazsu János

Diószegi és Fazekas a növénynevekkel kapcsolatos munkájukat a nép száján élő elnevezések gyűjtésével kezdhették. CSÜRÖS (1907: 31.) szerint „Fazekas, hogy a Debrecen környékén található növényeket teljes pontossággal dolgozhassák fel könyvükben, felszólította a környékbeli embereket, hogy mikor vásárra bejönnek, mindig hozzanak magukkal a határban termő fűfélékből különböző fajú példányokat.”

A két dokumentum több érdekes adalékkal szolgál a Füvész Könyv történetéhez. Kiderül belőlük, hogy szerzői eleinte csak egy Debrecen környékének növényvilágát bemutató Flórát terveztek, de azután többre vállalkoztak. Jellemző a szerénységük és alázatosságuk: kijelentik, ha valaki foglalkozik egy rendszeres magyar növénytan megírásával akkor ők hajlandók visszalépni könyvük megjelentetésétöl – pedig munkájuknak „már nem sok hijja van”. A Toldalék-ból az is kiderül, hogy a szerzők számos észrevételt és kritikát kaptak, amelyeket felhasználtak munkájuk során. A két dokumentum előkerülése után vált érthetővé a Füvész Könyv Elöljáró Beszédének néhány sora: „A' végre közlöttük vala a' Nemi-neveket az Újság-levelek által a' két Hazával: hogy mivel az illyen munka nem két ember dolga; tehát Túdós Hazánkfijai segítségüI lenni méltóztatnának. A' kik ebben a' tekintetbenn bennüket levelekre méltóztattak; látni fogják, hogy betses tanátsadásokat haszonra fordítottuk.”

A Füvész Könyvre és szerzőire nemcsak a magyar nyelvű növénytan és tudományosság érdekében tett szolgálatuk alapján lehet hálával és kegyelettel gondolnunk, hanem mint szépirodalmi alkotásra is. Mint arra Juhász-Nagy Pál (1987: 165.) a figyelmet felhívta, irodalmunk számos alakja a Füvész Könyvet irodalmi alkotásként kedvelte, szerette: „Aranytól Jókain át Szabó Magdáig – a füvészkönyvért mint nagyszerű olvasmányért rajongtak.”

Fazekas Mihály emlékszoba

Református Kollégium Múzeuma – Győry Tibor, Keczán Mariann

Fazekas Mihály szülővárosát, Debrecent tekintette „hazájának”. Tanulmányait félbehagyva a Kollégiumból indult útnak, s a katonai pályát megfutva, világlátott emberként ide tért vissza, hogy személyes sorsának új értelmére találjon. Költőként és köztiszteletnek örvendő városi polgárként egyaránt maradandót alkotott akkor is, ha sokáig csak a Lúdas Matyi című alkotását tartotta számon az emlékezet.

Életművének talán legfőbb érdeme az a gyakorlati, bölcs szemlélődéssel és a szüntelen munkálkodással megnemesített észjárás, ami az érett versek (A megelégedés, az Exsurge cor meum, A tavaszhoz) ragyogását, a Lúdas Matyi és a Nyári esti dal tömörségét adja. A másik része a közösség életét megnemesítő szándékból fakad: Fazekas 1806-ban, csekély fizetségért elvállalta a Kollégium és Debrecen város perceptori (pénztárosi) tisztségét. Rendbe tette a diákétkezés és az alapítványok számadásait, eljárt a Nagytemplom újjáépítésének ügyes-bajos dolgaiban (1808-1819), majd indítványozta a belvizek elvezetését és a városi fürdő létrehozását, valamint a létesítendő kollégiumi fűvészkert tiszteletbeli igazgatójaként (1821) tervezte az oktatást segítő élő múzeumot.

Tudományos tevékenységének és természetvizsgálódási hajlamának számos tanújelét adta „az anyai nyelv pallérozását célzó” Magyar Fűvészkönyv (1807) és évenkénti a Debreceni Magyar Kalendárium (1819-1828) kiadásával. A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára őrzi Fazekas Mihály: Lúdas Matyi (Bécs, 1817.) művének Fazekas Mihály által korrigált első kiadását.

Fazekas Mihály háza, „kis kertje” (1796–1828) és az emléktábla

(Papp József)

Fazekas Mihály a Várad (mai Piac) utcán, a Sánta köz (mai Szent Anna utca) déli sarkának megfelelő, jelenleg az utca torkolatába eső telken álló ősi házukban született. A katonai szolgálatból hazatérő „nagyérdemű emeritus főhadnagy” és édesanyja 1796-ban, különbözeti költség megfizetésével cserélte el ősi házukat Szeremley József ugyancsak Várad utcában lévő házára.

A Fejérló fogadó (most vármegyeháza) utáni negyedik, kb. 28 m széles – a mai Piac utca 58. szám alatti kétlépcsőházas bérház déli felének megfelelő – telken élt a költő 32 évig, az 1828-ban bekövetkezett haláláig. Az utca felőli földszintes lakóház kb. 67 méter hosszú udvara mögött kezdődött a kb. 56 m hosszú kert. A Varga utcai Thereziánum (jelenleg építőipari technikum) telkéig ért Fazekas Mihály féltett „kis kertje.” Igen gazdag és látványos növényvilágáról és magáról a „kertészről” Csokonai Vitéz Mihály is megemlékezett a Főhadnagy Fazekas úrhoz c. versében:

A Fazekas-féle házas ingatlan és az északi szomszéd ház 19. sz. végi egyesítésével alakították ki azt a kettős telket, amelyen az 1891-ben kiadott építési engedély szerint a Debreceni Ipar és Kereskedelmi Bank felépíttette a jelenleg is ott álló bérházát. A korábban Ferenc József út, ma Piac utca 58. sz. alatti, kétlépcsőházas „nagy bérház” déli bejáratánál, a lebontott Fazekas-háznak megfelelő helyen helyezte el a Csokonai kör Tóth András szobrász Fazekas-emléktábláját 1898-ban.

Fazekas Mihály féltett kiskertjének területén az 1960-as években sportpálya volt. A hajdani kert területén jelenleg a Piac utca 58. számú ház hátsó szárnya mögött a parkosított közterület és a megnyitott Vármegyeháza utca osztozik, továbbá az új utca túlsó oldalára eső kisebb részével a Varga utcai középiskola udvara bővült.

Haj! az én nemes barátom
Hogy használja az időt!
Ő, akinek Bellónától
Magasztalva van neve,
A gőgösség hagymázától
Írtózván, kertész leve.
Ő a tomboló vígságnak
Futja unszolásait
S egy félig fejlett virágnak
Lesi bíztatásait.
[...]
Ő a fösvények sorában
A dögkincsekkel felhágy
S húgának társaságában
Gyöngyvirág-gyöngyökre vágy.
Számlálgatja víg orcával
Az ezüst jácintokat
S az ibolyák aranyával
A szagos gyémántokat.
Most a bőlcseknek álmára
Hol ébred, hol szunnyadoz.
S majd a képzelt Heloára

Érez, újúl, bágyadoz.
Majd a rendtartó méheknél
Kedvetelve ácsorog
S érzi, hogy az embereknél
Az ország nem így forog.
Már meglátott: gereblyéjét
És kapáját elteszi
S félig harmatos Linnéjét
Pipája mellé veszi.
Jer, barátom! lépegessünk
Kis kertednek útain
S dohogás nélkűl nevessünk
Mások bolondságain.
Jer, s érezzük, hogy nagy telket
Többször fának ád az ég,
S kis jószágot és nagy lelket
Bírni boldogabb sors még.
Jer, e répánál térdeljünk,
Jer, kacsint e tulipánt,
Jer, e töknél süvegeljünk:
Mind használ ez, s egy se bánt.

Szakirodalom